Vigyázat! Jégesővel csap le néhány órán belül a vihar!!! Kiadták a riasztást több megyében is !

Jégzáporral érkezik pár órán belül a vihar – kiadták a riasztást több megyében is!

Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.05.03. csütörtök éjfélig
Csütörtök hajnalig egyre inkább csak a Délnyugat-Dunántúlon és az Alpokalja vidékén kell zivatarra számítani. Zivatarok környezetében viharos (60-75 km/h) szél, intenzív (lokálisan 15-30 mm) csapadék és néhol jégeső is kialakulhat. Egy-egy hevesebb zivatarra is van esély, lokálisan 30 mm körüli vagy azt meghaladó csapadékkal, 75 km/h feletti széllökéssel, és akár nagyobb szemű jégesővel.

Csütörtök napközben már csak kevés helyen, a nyugati, délnyugati határ közelében fordulhat elő (várhatóan nem heves) zivatar.

2018.05.02. 20:00 Országos Meteorológiai Szolgálat-írja a met.hu

Baranya megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar fokozat: 1 Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Győr-Moson-Sopron megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar fokozat: 1 Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Somogy megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar fokozat: 1 Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Vas megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar fokozat: 1 Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Veszprém megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar fokozat: 1 Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Zala megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar fokozat: 1 Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
 

Figyelem!!! Döntött a Kúria – Óriási változás jön a közüzemi számláknál! Ha Önnek is van villany, gáz, vízszámlája, akkor erről tudnia kell! MA döntöttek,annyira friss a hír, hogy csak alig páran tudnak róla! >>>

A fogyasztók érdekében – az áramszámláknak is érthetőnek és követhetőnek kell lenniük, ellenkező esetben akár kötbér járhat! – döntött a Kúria!

Képtalálat a következőre: „csekk”

Nem csak az a közüzemi szolgáltatók kötelessége, hogy havonta számlákat bocsássanak ki, hanem a számláknak, fizetési emlékeztetőknek, fizetési felszólításoknak érthetőnek és követhetőnek is kell lennie. Amennyiben nem ez történik, akkor a fogyasztó jogosan kérhet kötbért az áramszolgáltatótól.

A fogyasztóval ugyanis az történt, hogy az áramszolgáltató tévedésből összesen 44.036 Ft-ot utalt át neki túlfizetés címén, majd a téves kifizetésre hivatkozással, jogosan ezen összeg visszafizetését kérte. A fogyasztó ennek a visszafizetésére részletfizetéseket kért, majd kapott is. Azonban már ez utóbbit is tévesen állapította meg a szolgáltató, hiszen a kéthavi részletfizetés összesen az eredeti, 44.036 Ft-os követelés helyett már csupán 37.126 Ft-ról szólt. Ez után a fogyasztó kapott két újabb csekket, de az összeg ismét sehogy sem jött ki, hiszen ezek további: egyszeri 7.060 Ft-os összegről, és ezen kívül is, még egy 6.910 Ft-os befizetendő tételről szóltak. Ezekkel együtt viszont már a fogyasztóval szemben támasztott teljes követelés meghaladta a negyvennégyezer forintos eredeti felszólítást.

A történet azonban ezzel sem ért véget, mert hiába rendezte a fogyasztó a kéthavi részletfizetést, ezt követően arról tájékoztatták, hogy van még egy további, 307 Ft-os hátraléka is, és a sort végül egy újabb, 3.948 forintos fizetési felszólítás követte. Sőt a fizetés elmaradása esetére kilátásba helyezték a szolgáltatás kikapcsolását is. A fogyasztó ezt már végképp nem értette, az összegek sehogy sem jöttek ki, álláspontja szerint már nem volt semmilyen tartozása, és kétségbe esett az esetleges kikapcsolástól. Ezért fordult a Budapesti Békéltető Testülethez, amely az ajánlásában megállapította, hogy a fogyasztónak van igaza. Így pedig a nem megfelelő számlázás miatt amellett döntött a Testület, hogy az áramszolgáltató 5.000 Ft kötbért köteles megfizetni a fogyasztónak, valamint egy a tényleges fogyasztásokról szóló elszámoló számlát is készítenie kell.

A szolgáltató a döntéssel nem értett egyet, ezért bírósághoz fordult. Érdekesség, hogy az elsőfokú bíróság véleménye az volt, hogy annyira csekély összegű a vita tárgya (307 Ft), ami komolytalan és hogy emiatt nincs is szükség eljárás lefolytatására.

Azonban a Kúria kiemelte, hogy a békéltető testület feladata a fogyasztóvédelmi vitás ügy rendezése céljából először egyezség létrehozásának megkísérlése a felek között, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testületi eljárás tehát éppen, hogy különösen alkalmas a kisebb jelentőségű viták rendezésére is, elkerülve, de nem kizárva a bírósági eljárás lefolytatását. Jelen esetben pedig az egymásnak ellentmondó számlák, a fizetési felszólításban közölt kikapcsolás lehetősége a fogyasztó élethelyzetében komoly fenyegetésként hatott, így fel sem merülhetett az, hogy a vita egyáltalán komolytalan lenne.

Megerősítést nyert az, hogy az áramszolgáltatóknak nem csupán az a kötelezettsége áll fenn, hogy kibocsássák a számlát, hanem azoknak a fogyasztók számára követhetőnek és egyszersmind érhetőnek is kell lenniük. Ha pedig a szolgáltató megsérti ezt, úgy a fogyasztónak adott esetben kötbér is járhat.

 

Vigyázz! 7 végezetes hiba, amit a dolgozók sokszor elkövetnek a felmondáskor! AZ emberek 80%-a nem tudja, pedig tanítani kellene annyira fontos!!!! 7+1 nagyon fontos tény a felmondásról, amit szinte minden dolgozó rosszul tud, pedig nagyon fontosak!

VIGYÁZAT! 7 TÉNY, AMIT MINDENKÉPPEN TUDNI KELLENE A FELMONDÁSRÓL, DE A LEGTÖBB MUNKAVÁLLALÓNAK FOGALMA SINCS RÓLA! RÉSZLETEK ITT >>> 7+1 nagyon fontos tény a felmondásról, amit szinte minden dolgozó rosszul tud, pedig nagyon fontosak!

Continue reading…

 

Vigyázat!! Emberre nagyon veszélyes, mérges rovarok a dunántúli városban!!!! Már tudnak róla az illetékesek de mindenkitől fokozott óvatosságot kérnek AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN!!!!!

FIGYELEM! EMBERRE VESZÉLYES, MÉRGES ROVAROK A DUNÁNTÚLI VÁROSBAN! MÁR TUDNAK RÓLA, DE VIGYÁZZON! VIGYÁZZON, MERT MINIMÁLIS INGERLÉSRE IS NEKIMEGY AZ EMBERNEK! MUTATJUK MIT TEGYEN HA TALÁLKOZIK VELE >>

Képtalálat a következőre: „hiradó”

Nagy mé­retű ló­da­ra­zsak fész­kel­ték be ma­gu­kat a sír­kö­vek közé, a te­met­ke­zési vál­la­lat meg­te­szi a szük­sé­ges lé­pé­se­ket.

Lódarazsak fészkelték be magukat egy szombathelyi temetőbe tavaly az emberre is veszélyes rovarokat a Nyugat.hu fotóriportere szúrta ki.IDÉN IS UGYANEZ A VESZÉLY FENYEGET, méghozzá fokozottan, mert az enyhe telet nagyon sok királynő élte túl!!!!!!

A legnagyobb Magyarországon előforduló darázs nem csak mérete, de fájdalmas csípése miatt is hírhedt. Csípésével – különösen allergiás reakció esetén – az emberre sem veszélytelen.
Figyelem, a fészek közelében indokolatlanul, vagy minimális ingerlésre is támad!
Az őrt álló lódarazsak gyakran figyelmeztető jelet adnak, első körben csak nekirepülnek a közeledő ember fejének – na ilyenkor a legjobb, ha nem kezdünk el csapkodni, hanem inkább higgadtan távozunk.

Szúrása fájdalmas, helyén körülírt duzzanat jelentkezik. A sérült bőrfelületen bőrpír, esetleg csalánkiütés jelenik meg, viszkető érzés kíséri. Mivel a lódarázs csípésekor (a méhhel ellentétben) lúgos mérget juttat a bőrbe, így azt savas oldattal, citromlével, vagy ecetes vízzel érdemes kezelni. Hatásos lehet az antihisztamin, vagy lidokain tartalmú kenőcs és persze a mindenre jó jeges borogatás is.

A csípéssel súlyosabb tünetek is járhatnak: szív- és légzési panaszok, fojtogató légszomj, átmeneti légzéskimaradás, emésztési panaszok, hányinger, émelygés, gyakori széklet, görcsös hasi fájdalom, idegrendszer és izomrendszer zavarai, lokális fájdalom a sérült területen, zsibbadás.

Ha a csípés arcon, nyakon, esetleg a szájüregben ér valakit, az itt keletkező duzzanat allergiás reakció nélkül is okozhat fulladást, ezért ilyen esetben mindig orvoshoz kell fordulni!

Tíz lódarázscsípés már halálos is lehet egy embernek, de aki allergiás, akár egyetlen csípésbe is belehalhat.

(az infók forrása: termeszettar.hu) , nyugat.hu

 

Vigyázzatok! Mindenkit figyelmeztetnek – viharsebességgel terjed a cetlis trükk! Már több megyéből is érkezett bejelentés a rendőrséghez!!! Ne dőlj be neki – így akarnak rászedni >>>>>

VIGYÁZAT! HA ILYEN CETLIT TALÁL A HÁTSÓ SZÉLVÉDŐN AZONNAL HAJTSON EL, SEMMIKÉPPEN NE SZÁLLJON KI A KOCSIBÓL! TÁJÉKOZÓDJON!

Egyre jobban kezd elterjedni az országban az úgynevezett “cetlis rablás”. A legtöbb ilyen bejelentés Fejér megyéből érkezett eddig.Főként az áruházak parkolóiban kell óvatosnak lennünk. A “cetlis rablás” röviden annyit tesz, hogy a rabló egy aprócska, de mégis feltűnő cetlit ragaszt a hátsó szélvédő egy jól látható pontjára, legyen az egy blokk, egy szórólap, egy matrica, bármi, ami papír alapú. Mikor az ember beül az autóba, behelyezi a slusszkulcsot, elindítja a motort, és éppen kiállna a parkolóból, persze észreveszi a cédulát, így kiszáll az autóból, hogy azt leszedje. Ez idő alatt a rabló beül a vezetőülésre, majd hatalmas sebességgel elhajt a helyszínről, sok esetben az összes iratunkkal, készpénzünkkel, lakáskulcsunkkal, és persze az autónkkal együtt.Az utóbbi hetekben egyre több ilyen bejelentés érkezett a kapitányságokra, de a legsűrűbben Fejér megyéből jelentettek hasonló eseteket.Így hát, ha mást nem is, de annyit tehetünk, hogy valamennyi értékünket vegyük ki az autóból, és vigyük magunkkal, és természetesen, ha cetlit látunk a hátsó szélvédőn, minél előbb hajtsunk el a helyszínről, véletlenül se szálljunk ki megnézni, hogy mi az. -írja a hir.ma

Cetlis trükk – egy bevált autó-lopási technika!Figyeljünk a hátsó szélvédőre tapasztott papírokra! A gépjárműrablás egy elterjedt módszerével állhatunk szemben!Nyitod a kocsidat és beszállsz. Indítasz, hátramenetbe teszed a kocsit. Amikor a visszapillantóban hátra nézel, a hátsó szélvédő közepén észreveszel egy papírcetlit.Megállsz, kiszállsz az autóból és ekkor bukkan fel a tolvaj a semmiből. Beszáll az autódba és elhajt. Nagy sebességgel, gyakorlatilag majdnem rajtad keresztül.A retikül/kézitáska a kocsiban maradt. Így az autótolvajnak az autón kívül már a címed, a pénzed és a kulcsaid is megvannak!Amennyiben papírcetlit látsz a hátsó szélvédődre tapadva, zárd be az ajtókat, indíts és menj el onnan! A papírt majd később leszeded.